Kardos Zsófia

Egy erdőmérnök unokájaként az egész gyerekkoromat végigkísérte a természet közelsége és az állatok szeretete. Akkoriban főleg kisállataim voltak, csak felnőtt fejjel váltam kutyagazdivá, amikor még inkább vonzani kezdett az állatok különleges világa.

Mindig is tudtam, hogy olyan területen szeretnék dolgozni, ahol hasznosíthatom a biológia iránti érdeklődésemet, és másokon segíthetek, így lettem kozmetikus 2013-ban. Ennek az útnak egy egészségügyi kellemetlenség vetett véget, de hiszek benne, hogy nincsenek véletlenek, szinte azonnal jött a lehetőség, hogy állatorvosi asszisztensnek tanulhassak. Szerelem volt az első perctől, a gyakorlatom idejét a Délpestiben töltöttem, nagyon motiváló volt a rendelő dinamikája.
Igyekszem méltó tagjává válni a csapatnak, és a lehető legjobb tudásommal segíteni a gazdikat és kedvenceiket!

Jómagam is délpesti vagyok, a férjemmel jelenleg három négylábú “gyereket” nevelünk. Két mentett kutyusunk és egy törpedorombolónk van, így az ‘unalom’ kifejezés jó ideje nem szerepel a szótáramban..