Kővári Sarolta

Tudom, klisé, de mióta az eszemet tudom állatorvos szerettem volna lenni.

16 évesen a középiskolai fakultáció választás előtt kerültem először kapcsolatba Délpesti csapatával. 2013 nyarán 2 hónapon keresztül dolgoztam itt, mint diák-asszisztens. Ez a nyár csak még jobban megerősített abban, hogy állatorvos szeretnék lenni, azóta is nagyon hálás vagyok Boda doktornak és az akkori kollégáknak, hogy megszerettették velem ezt a hivatást.

2016-ban felvételiztem az Állatorvostudományi Egyetemre.

2018 októbere óta erősítem újra a Délpesti csapatát, azóta töretlenül. Velem viszonylag kevesebbet találkozhatnak a gazdik, ugyanis a suli mellet, csak heti 1-2 napot tudok a rendelőben tölteni. Ha minden jól megy, 2022. februárjában vehetem át a diplomámat és remélem, hogy utána már orvosként is találkozhatunk.

Szabadidőmben nagyon szívesen kirándulok és járom a természetet a kutyámmal, Blueval. Nagyon szeretek utazni, többnyire egyedül, egy hátizsákkal a hátamon szoktam belevágni a nagyvilágba. 2019 nyarán például úgy sodort a sors, hogy 2 hónapot tölthettem az Azori-szigeteken, ahol önkéntesként iskolát építettünk a helyi gyerekeknek, amit nagyon élveztem és úgy érzem sok-sok életre szóló tapasztalattal lettem gazdagabb.

 

NextGEN gallery is not installed/inactive!