dr. Tóth Márton

Már egész fiatalon eldöntöttem, hogy állatorvos leszek, ez az álmom 2020. februárjában teljesült be, mikor állatorvos doktori diplomát szereztem a budapesti Állatorvostudományi Egyetemen.

 

Az egyetemi évek alatt tagja voltam a Tudományos Diákkörnek, kutatásunk során kutyák gyomor- és bélrendszerét érintő, vírusos megbetegedéseit vizsgáltuk. Tanulmányaim alatt több rendelőben és állatorvos mellett végeztem önkéntes munkát, és már ezen idő alatt is sok tapasztalattal lettem gazdagabb.

 

Fő érdeklődési területem az ortopédia és a sebészet, de a műszeres diagnosztikai eljárások (pl.: endoszkópia) is felkeltették a figyelmemet.

 

A csapat új tagjaként remélem, az általános betegellátás mellett, ezeken a területeken is kamatoztathatom és bővíthetem az eddig megszerzett tudásom, tapasztalatom.

 

Célom, hogy minden nap legjobb tudásom szerint segítsek a hozzám forduló gazdiknak, és négylábú kis kedvenceiknek.

 

Szabadidőmben szívesen vagyok a barátaimmal vagy a természetben, párommal nem rég kezdtünk bele az Országos Kéktúra teljesítésébe. Ezenkívül nagyon élvezem a kutyás futást, valamint, ahogy időm engedi terepre és túrázni járok a lovammal, ahova gyakran a kutyám is elkísér.

 


Rendelési idő:

Hétfő: 12- 20

Szerda: 12- 20

Csütörtök: 12- 20

Péntek: 9- 16

Hétvége: Aktuális beosztás szerint változó