Fagyálló (legtöbb esetben etilén- glikol alapú) mérgezések

 

 

A téli szezonban sajnos rendszerint megnő a fagyálló mérgezések száma, hiszen a hideg idő közeledtével egyre többen cserélik le autójuk ablakmosó valamint hűtőfolyadékát fagyálló folyadékra, melyek etilén- glikol tartalmuk miatt halálos fenyegetést jelentenek kedvenceink számára.

 

Általában édeskés ízű, szagtalan, erősen mérgező folyadékok, melyekbe kedvenceink sajnos szívesen bele lefetyelnek. Nagyon kis mennyiségben is halálos fenyegetést jelentenek, agy- valamint vesekárosító hatásúak.

 

A macskák érzékenysége jóval nagyobb, mint a kutyáké.

 

TÜNETEK:

A folyadék felvételét követően általában fél- 1 órával jelentkeznek az Első tünetek, melyek az ittas ember állapotához hasonlóak:

  • nyáladzás,
  • hányás,
  • csuklás,
  • imbolygó mozgás, egyensúly zavar,
  • elesettség, bágyadtság,
  • remegés.

Súlyos esetben, ha nagyon nagy mennyiségben jutott hozzá az állat, már az első fázisban, görcsök, kóma és halál következhet be.

 

Az első fázis lezajlása után előfordulhat átmeneti javulás, de van, hogy az első fázis után egyből jelentkezik a mérgezés második fázisa, a súlyos vesekárosodás miatt kialakult akut veseelégtelenség.

 

Második fázis:

Vesekárosodásra jellemző tünetek:

  • Elesettség,
  • Étvágytalanság
  • Kevés vizeletürítés
  • Kritikus esetben veseleállás, vizeletürítés megszűnése.

 

A mérgezés két fázisa annak köszönhető, hogy az etilén- glikol a szervezetben több anyagcsere terméken keresztül bomlik le, melyek külön- külön más- más formában károsítják a szervezetet.  

 

DIAGNÓZIS:

A diagnózis felállítása a jellegzetes tünetek, vizeletben fellelhető nagyobb mennyiségű ca-oxalát kristályok, ultrahangon jellegzetes vesemorfológia, valamint vérvizsgálat segítségével lehetséges.

A túlélés esélye nagyban függ a felvett méreganyag mennyiségétől, illetve a diagnózis megállapításának idejétől és a célzott kezelés megkezdésétől.

Ha látják, amint kedvencük méregbe nyal, azonnal forduljanak állatorvoshoz, ahol azonnali ellátással még megállítható a mérgezési folyamat!

  

Ha a felvételt követő 1-2 órán belül kerül az állatorvoshoz, hánytatással, gyomormosással, aktív szén adásával, lúgosítással valamint alkoholos infúzió adásával a prognózis még jó is lehet. Utóbbi az egyes mérgező anyagcsere termékek további bomlását akadályozza meg.

 

Ha nem kerül rögtön az állat rögtön orvoshoz a prognózis az idő múlásával egyre rosszabb.

 

VÉDEKEZÉS:

Miképpen védekezhetünk a mérgezés ellen:

 

Odafigyeléssel

Elővigyázatos folyadékcserével

A mérgező folyadékok elzárásával, ahol biztosan nem lehet hozzá férni

 

Valamint Bio- azaz környezetkímélő és gyakorlatilag nem mérgező- fagyálló folyadékok használatával.